A Feledés Tengerén
Távol mindentől a feledés tengerén
Lágyan ringatózom a semmi közepén
Emlékeim lassan köddé válva
Távoznak a messzeségbe, tűnnek el a homályba
Egyesült a nappal az éjjel, megszűnt a
fény, s a sötét
Árnyékok tánca a félhomályban idézi az élet tüzét
De én nem akarok visszamenni! Nem akarok emlékezni!
Az értelmetlenségben az értelmet keresni
Valami kell, hogy kábítson
Mi tompítja fájdalmam
Nem akarok többet látni
Megvakítom magam
Kegyetlen a valóság, fáj az igazság
Haldoklik a barátság, s a szeretet
Visszatér újra a gyűlölet
Pusztító düh, mi éltet, s eltemet
Elfojtott érzelmek ébrednek fel bennem
Megfakult remények tűnnek el a csendben
Bárcsak meghalnál! Végképp eltűnnél
Közeleg a vég. Halott világ!
Gyűlölöm fajtád, gyűlölöm mindened
Minden lény közt átkozott a te neved
Ki irtasz mindent, ez a te utad
Míg végre te is elpusztítod magadat
Ismét a tengeren
vagyok
De már nem tart fenn a víz
A mélybe ránt egy felbőszült örvény
Túlvilági énekek dallama hív
Feledésbe
merültem
Lehullott egy csillag, kialudt a fény
Örökre lent maradok
Az óceán mélyén
Elvesztem a
végtelenben
Érzés nincs már bennem
Céltalanul keresem az utat
Senki sincs aki irányt mutat
Lobbanjon hát
lángra végre
Ez a kihalt táj
Pusztuljon el minden
Mi oly sivár és kopár
…Mint a lelkem –
sötét éj
a lelkem – fagyos tél
Kertjében kiszáradt fák
Ezernyi hervadt virág
Egyedül maradtam
Mindenkit elhagytam
Akiket ismertem
Senkit se szerettem
Eldobtam életem
Tudtam, nem tévedtem
Az utolsó
napon
Újjáéledt bennem az ősi vágy
Mi elveszett egykor megtalált
Pusztíthatok és teremthetek
Nincs több korlát, mindent megtehetek
Fényesen égő fáklya
Lángot gyújt az éjszakába
Tisztítótűz, porladó hamvak
Új istenek sötét világa
A teremtés – a pusztulás
A megszületés és meghalás
A vér, a tűz
Az élet – a halál
Megszólít hangja, a mélybe ránt
egy árnyék
és magába zár
Nem maradt semmi,
csak a kietlen pusztaság
Kiégett minden, lelkem üres már
Vár reám a dicső halál
Gyilkos vagyok és élvezem
Hogy térdre borulnak előttem
És áldozat, ki hiába várja
a megváltó csapást. Mindhiába
Üvöltök, de senki se hallja
Elnyom mindent a haldoklás hangja
Repülnék de nincsen szárnyam
Szakadékba taszít olthatatlan vágyam
Összetört porcelánmadár
Darabjai szerteszét
Könny csillan gyémánt szemében
Még nem ért véget a létezés
Elveszett
tüzek
Síró Nap, gyenge fény
Harc a végtelen égen
Megfagyott énekesmadár
Kopár fák tövében
Zúzmara, dér, jégvirág
Hótakaró, fehér táj
Hideg kezek, jégkoporsó
Gyilkos tél, fagyhalál
Ringó bölcső - tátongó sír
Elveszett tüzek - sötét fény
Angyali ének - ördögi tánc
Misztikus köd - örök homály
Lobogó tűz éltető lángja
Kemencék izzó gyomrában
Halálsikoly, égő máglya
A szent kereszt árnyékában
Megbocsátás, feloldozás
Testvériség, szeretet
Inkvizítor, máglya, kötél
Kínzókamra, feszület
Ringó bölcső…
Ezüstös Hold, bársonyos égbolt
Fényesen tündöklő csillagok
Vicsorgó fogak, farkas falka
Szétszaggatott tetemek
Lázító szavak, kitüntetés
Haza, hűség, becsület
Kifolyt szemek, összetört testek
Háború, rabság, gyűlölet
Bocsáss meg! Vétkeztem
Oldozd fel bűnös lelkem!
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg magamtól!
Eljön az idő és kialszik a tűz
Véget ér a nyár és újra itt az ősz
Döglött tűzkutyáknak füstölgő hamva
Halált hozó árnyak éltető magja
Szunnyadó Föld, alvó lélek
Háborgó, vad tengerek
Bitófákon fuldoklástól
Rángatózó emberek
Csak néhány perc és vége
Bárcsak jönne már
Véget ér a szenvedés
A szörnyű kínhalál
Ringó bölcső - tátongó sír
Elveszett tüzek - sötét fény
Angyali ének - ördögi tánc
Misztikus köd - örök homály
Megbocsátás, feloldozás
Testvériség, szeretet
Inkvizítor, máglya, kötél
Kínzókamra, feszület
Bocsáss meg! Vétkeztem
Oldozd fel bűnös lelkem!
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg magamtól!
Keresztes
Ajándék
Kínzó tettek
Isteni jóság
Könnyes szemek
Világosság
Bűnhegyek völgyében
Boldog minden lény
De szenvedsz, ha ártassz
A romlás tetején
Robban a düh
Forr a méreg
Gyűlölet szülte
Rideg képek
Emberek vére
Vizeket mocskol
Földeket áztat
Lelkeket rombol
Refrén:
Rögös az út az ismeretlenbe
Erős a hit, de az akarat gyenge
Keresztes ajándék: erőszak vérrel
Vak ostobaság rettegéssel
Pusztítsd el Krisztus kínzófáját
Fordítsd meg a szenvedés pentákulumát
Vesd meg a ragály szimbólumát
Gyújtsd meg akaratod alvó fáklyáját
Kínzó tettek
Isteni jóság
Könnyes szemek
Világosság
Vágtalárma
Üvöltés
Halálsikoly
Ébredés
Nyugtalanság
Megfeszülés
Hamis vádak
Szenvedés
Robban a düh
Forr a méreg
Gyűlölet szülte
Rideg képek
Emberek vére
Vizeket mocskol
Földeket áztat
Lelkeket rombol
Dörög a villám
Csapnak a kardok
Csomós a kötél
Folyik a vér
Forog a kerék
Az erő ég
Pusztít a közhit
Régesrég
Refrén
Rögös az út…
Szíveket fertőző
Örök vihar
Igazságba öltözött
Gyilkos diadal
Királyok
átkát hozza a szél…
Elfeledett tekintetek jégbörtönbe zárva
Kiáltanak felém feloldozásra várva
Ősrégi korok nagy uralkodói
Élők és holtak szigorú bírái
Tisztelték, s félték őket százak és ezrek
Oltárt emeltek, s nékik hozsannákat zengtek
De mindig mikor eljött a szörnyű sötét este
Megjelentek a királyok áldozatra lesve
„Támaszd fel a holtat, ki már nem él!
Pusztítsd el a gyermeket, ki életre se kélt!
Nézz a tükörbe, kívánd halálod!”
- Így szóltak régen a letűnt királyok
„Tiszteld a törvényt, mert az én vagyok!
Ölj a nevemben, vért akarok!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!”
Fekete misék, vérszomjas őrület
Ömlött a vér, a vámpíroké lett
„Miénk a hatalom, igázzuk le a világot”
– Eképp koccintottak éjjel a királyok
„Támaszd fel a holtat, ki már nem él!
Pusztítsd el a gyermeket, ki életre se kélt!
Nézz a tükörbe, kívánd halálod!”
- Így szóltak régen a letűnt királyok
„Tiszteld a törvényt, mert az én vagyok!
Ölj a nevemben, vért akarok!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!”
„Tagadd istened, kínozd meg papjaid!
Gyűlölj! Égesd el szeretteid!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!”
Elfeledett hangok jégbörtönbe zárva
Kiáltanak feléd meghallgatásra várva
Jeges vihar, tombol a tél
Királyok átkát hozza a szél…
Lélekmadár
Élted alkonyán
Tested kínpadán
Egy új lét hajnalán
Felemészt a félelem lángja
Eltakar a romlás árnya
Rothadó hús
Hámló kéreg
Mészkoporsó
Miért becézed, siratod, véded?
Börtöncella, mely fogvatart téged
Miért rettegsz tőlem?
A megváltód vagyok
Tudtad, hogy életed
Csak átmeneti állapot
Ébredj fel, hogy álmodhass
Hagyd hátra láncaid!
Repülj tovább lélekmadár
A végtelenbe
Reménytelenség szülte bánat
Értelmetlen
Ragaszkodás az anyagi léthez
Fájdalomhoz, növekvő szenvedéshez
Hajtsd le bús fejed
Várva végzeted
Nincs mit vesztened
Betakar fullasztó leple
Az örök lét sötét tüzébe veszve
A növényekben az érzelmeid
Az állatokban az ösztöneid
A viharokban az indulataid
Élnek tovább
A napfény az értelmed
Sorsod a csillagok
Vágyaid a sötétség
Őrzik tovább
Miért rettegsz tőlem…
Az elhagyatottság ősi magánya
Halálfélelem
Senki sincs már melletted
Mikor porba hull levágott fejed
Az örök létező
Mindig pusztuló
Újjáéledő
Mindenség tüzébe veszve
Halhatatlanság mindörökre
Miért rettegsz tőlem…
A napfény az értelmed
Sorsod a csillagok
Vágyaid a sötétség
Őrzik tovább
Reménytelenül
Végtelen égbolt
Kietlen táj
Sötét felhők
Sűrű homály
Süvít a szél
A húsomba vág
Felém sodorja
A Halál szagát
Érzem, eljön értem
Közeleg felém
A pillanat amitől féltem
Már nem
érdekel semmi
Csak a megnyugvás
Szeretném látni
Mi van odaát
Lehajtott fejjel a földet nézem
Várom, hogy minden véget érjen
Érzem…
Nem süt ki többé a fakó Nap
Az álomnak vége, megszakad
Örök béke, s nyugalom vár
Érzések nélkül semmi se fáj
Pusztítsd! Pusztítsd el őket!
Szakadj! Szakadj el tőlük!
Égesd! Égesd el
A fájdalmas emlékeket
A köteleket
Mindörökre
A testemből kifolyó vér
Többé már semmit nem ér
Nem maradt más, csak az üresség
Az elvágyódás, a közelgő vég
Haldokló test
Halott lélek
Semmi sincs már
Mitől féljek
Nincs több fájdalom
Nincs több szenvedés
Elalvás után
Újabb ébredés
Pusztítsd! Pusztítsd el őket!
Szakadj! Szakadj el tőlük!
Égesd! Égesd el
A fájdalmas emlékeket
A köteleket
Mindörökre
Érzem, eljön értem
Közeleg felém
A pillanat amitől féltem
Már nem
érdekel semmi
Csak a megnyugvás
Szeretném látni
Mi van odaát
Megnyílt az ég
S az eső csak hull
Reményt vesztve
Fáradhatatlanul
Mint kopár sziklát
Az arcom mossa
S véremmel együtt
Lehull a porba